A hivatásom
Megtanítani az embereknek, miért érdemes és hogyan lehet egészségben a lehető legtovább élni.
Az orvoslás számomra soha nem pusztán betegségek kezelését jelentette. Sokkal inkább szemléletformálást, tanítást és rendszerszintű gondolkodást. Annak megértését, hogy az egészség hogyan épül fel a mindennapi döntésekből, az életmódból, a közösségekből és a hosszú távú stratégiákból.
Út az orvosláshoz
1991. augusztus 10-én születtem Debrecenben, majd a gyermekkoromat Balmazújvárosban töltöttem Kelet-Magyarországon. Már az általános iskolában olyan pedagógusokkal találkoztam, akik nemcsak tananyagot adtak át, hanem életre szóló mintákat. Korán, az első osztályban tanultam meg, hogy a rendszeres gyakorlás valódi fejlődést eredményez. Nem voltam tehetséges gyermek, de kitartó gyakorlással kétszer is sikerült az országos szavalóversenyt megnyerni. Ez a felismerés végigkísérte az egész pályámat. Korán megértettem, hogy a fejlődés tudatos munka eredménye.
A sport szintén meghatározó része volt az életemnek. Csapatsportok, atlétika és futás természetes egyensúlyt teremtettek a tanulás mellett, és megalapozták azt az életformát, amelyet ma is képviselek. A sport megtanított fegyelemre, következetességre és csapatban gondolkodásra.
Később Béres Margit Tanárnő inspirálta kémia tantárgy lett az a terület, amely irányt adott az életemnek, melyet szerettem, tudtam és a kortársaimhoz képest is jól ment. Erre alapoztam a továbbtanulásomat, melyet a debreceni Tóth Árpád Gimnázium biológia-kémia szakán folytattam, az orvosi egyetem reményében.
Iskolás éveim alatt szinte minden munkaterületen tapasztalatot szereztem, amely a zsebpénzen túl az életre valóságomat is megalapozta.
Az első "orvosi" munkám az volt, hogy több ezer orvosi piócát szedtem össze néhány árokból, amit eladtam a horgászboltba és magánszemélyeknek, melyből megtudtam venni önerőből az első telefonomat 12 évesen :)
Dolgoztam strandon, hordtam újságot, gyűjtöttem házról házra és leadtam a szemétudvarba a vasat, papírt, voltam mindenes és kertész kkv-nál, árultam gumicukrot és szendvicset osztálytársaimnak, és éveken keresztül a nyári szünetet a kukoricaföldön töltöttem, ahol kapáltam és címereztem a kánikulában, hogy a következő időszakra meg legyen a zsebpénzem. Ezek megtanítottak arra, hogy tiszteljem a munkát, hogyan álljak hozzá a megkeresett pénzhez és megerősített az orvosi karrier céljaimban is.
Egyetemi éveim alatt a stresszes, embert próbáló vizsgaidőszakok túléléséhez elkezdtem a foci mellett a hosszútávú futást, megtanultam a gyors úszást és triatlon versenyeken gyűjtöttem az élményeket, tettem egyensúlyba az életemet.
2013 őszén a budapesti félmaraton közösségi élménye olyan katartikus hatással volt rám, hogy akkor eldöntöttem ezt az élményt minél több embernek meg kell mutassam, illetve ez alapján választottam orvosi szakterületet is.
Sokat gondolkoztam, melyik az a terület az orvosláson belül, ahol ezt a preventív szemléletmódot hatékonyan áttudom adni a lakosságnak, és mellette a saját életem család-karrier-egészség egyensúlyát is sikerül majd fenntartani, így döntöttem a háziorvolás, azaz a családorvoslás mellett.
Az orvosi egyetemen megismerkedtem feleségemmel Mariannal, akivel a legnagyobb büszkeségünk a három gyermekünk: Nolen, Marcell és Lana.

Orvoslás, mint rendszer
Háziorvostan szakvizsgámat 2019-ben, foglalkozás egészségügyi szakvizsgámat 2023-ban, egészségügyi menedzser diplomámat 2024-ben szereztem meg a Debreceni Egyetemen. Emellett sportrehabilitációs, mikrobiom és kommunikációs területeken végeztem speciális képzéseket.
2019 és 2025 között Magyarországon, Székely községében, a vegyes praxisú saját családorvosi praxisomban dolgoztam vezetőként és családorvosként, ahol megkezdtem a longevity szemléletű családorvoslás keretrendszerének tudatos felépítését.

Foglalkozás egészségügyi orvosként több mint félszáz kis és középvállalkozással, valamint multival dolgoztam együtt, ahol a hangsúly a vezetők és munkavállalók egészségén, teljesítményén és a hosszú távú gondolkodási stratégián volt.
Közösség és sport
Orvos kollégáimmal 2018-ban megalapítottuk a Mozaik Med Futóközösséget, amely ma non profit sportegyesületként több városban (Budapest, Debrecen, Nyíregyháza, Tokaj) tart heti rendszerességgel ingyenes közösségi futásokat. Orvosi és futónagyköveti vezetési rendszerrel, több száz fő részvételével hetente. Öt éven keresztül versenyigazgatója voltam a saját szervezetünk által alapított és szervezett Nyíregyházi Futófesztiválnak, és második éve a Mozaik Med Debreceni Futófesztivál longevity tanácsadója vagyok.
Meggyőződésem, hogy az alapellátás jövője nem kizárólag rendelőkben zajlik majd, hanem a sportos közösségekben, amelynek a zászlóshajója a Mozaik Med Közösség, Magyarországi bázissal, nemzetközi közösségépítési vízióval.
Részt vettem Máltán és Marseille-ben az Orvosi Világjátékokon, ahol triatlon és úszás sportágban dobogós helyezéseket értem el. A Budapest Ironman 70.3 versenyen korosztályomban a legjobb magyar eredményt szereztem meg. A félmaratoni egyéni csúcsom (21,1 km) 1 óra 25 perc.
A sport számomra ma már nem a teljesítményről szól, hanem az család-karrier-egészség egyensúlyának a fenntartásáról, az új ötletekről - amiket sportolás közben szerzek, a kikapcsolódásról, az élményszerzésről és az elme élesítéséről.
Kiemelt fontosságúnak tartom a lakosság edukációját, ezért több mint tíz éve építem a közösségi médián keresztül a szemléletformálást, hogy az egészségtudatos életmód minél szélesebb körben jó gyakorlattá váljon.
Egyéni, közösségi és társadalmi szinten is azért dolgozom, hogy a világon minél több ember akár 15 egészséges évvel tovább élhessen.
A Longevity Családorvos™ rendszer fejlesztésén dolgozom nemzetközi tapasztalatokra építve, az alapellátás és a longevity szemlélet összekapcsolásával.
A háziorvosi praxis munkámat, 2026. március 1-jétől kizárólag Svájcban folytatom, Olten és Obergösgen városaiban.
Praxistevékenységemet a longevity szemlélet határozza meg: pácienseimet arra tanítom, hogyan élhetnek hosszú, egészséges és minőségi életet.
Rendszeresen tartok előadásokat vállalatoknál és szakmai konferenciákon, online és személyes formában egyaránt, ahol a Longevity Family Doctor rendszerén keresztül mutatom be a hosszú egészséges élet megteremtésének lehetőségeit a hallgatóságnak.
A klasszikus háziorvosi ellátást jelenleg kizárólag Svájcban végzem, míg online longevity stratégiai konzultációkat tartok limitált ügyfélszámban egyéni páciensek, valamint cégvezetők és döntéshozók számára.

A stratégiai konzultációk során a teljes képet tekintjük át: feltérképezzük az egészséget befolyásoló rizikó- és támogató tényezőket, annak érdekében, hogy rövid és hosszú távon is a lehető legnagyobb hatást érjük el az egyének egészségi állapotára, valamint a vállalatok fenntartható fejlődőképességére.
Gyakori konzultációs témák:
-
longevity-szemléletű vállalatépítési koncepciók kidolgozása
-
nemzetközi longevity trendekben való stratégiai eligazodás
-
a longevity gondolkodás integrálása egészségügyi és wellbeing fókuszú szervezetekbe
-
a család–karrier–egészség egyensúlyának felborulása és tudatos helyreállítása, amely napjaink egyik legnagyobb kihívása mind az alkalmazottak, mind a vezető beosztású szakemberek életében
A személyre szabott Longevity Tervekkel, valamint a longevity-alapú vállalati stratégiák kialakításával célom, hogy egyéni és szervezeti szinten is hozzájáruljak ahhoz, hogy az emberek minél hosszabb ideig, egészségben és teljesítőképességük csúcsán élhessenek.
A longevity számomra hosszú távú személyes és szakmai elköteleződés.
A hivatásom szemléletmódja.
